Ha nem sikerült eltalálni a karácsonyi ajándékot, januárban még menthető a helyzet. Ezeket érdemes tudni.
Sajnos sokszor előfordul, hogy karácsonyra olyan ajándékot találtunk ki, ami valamiért mégsem nyerte el a megajándékozott tetszését. Más színű kellett volna, más méretben, esetleg egy másik modell. Jó tudni, hogy január elején még jóval nagyobb mozgásterünk van, hogy orvosoljuk a problémát, ezért érdemes időben intézkedni. Összeszedtük, hogy mit érdemes tudni a termékek visszaváltásáról, a cserékről, illetve a vásárlástól való elállásról.
A legjobb eset
Ha interneten rendelted az ajándékba adott terméket és az utolsó pillanatban szállították ki, akkor a lehető legjobb helyzetben vagy. A neten vásárolt termékek esetében ugyanis minden esetben minimum 14 napos jogod van elállni a vásárlástól – bármiféle indoklás nélkül.
Ez a kéthetes határidő nem a rendeléstől, hanem a kézhez vétel időpontjától ketyeg és a visszaküldés napja számít, nem a visszaérkezésé. A kereskedő legkésőbb a termék beérkezésétől számított két héten belül köteles a pénzünket visszatéríteni.
Ha boltban vásároltál
Nehezebb a helyzet, ha bolti vásárlásról van szó. Ilyen esetben a kereskedő üzletpolitikája határozza meg, hogy milyen rugalmassággal áll a termékek visszavételéhez. A hibátlan terméket a kereskedő elvileg nem köteles visszavenni, de a legtöbb esetben ennél jóval rugalmasabbak a cégek, hogy megtartsák a vásárlót.
Az első és legfontosabb dolgunk, hogy megkeressük a termék számláját, vagy a vásárlásról kiadott blokkot, és ennek birtokában felvegyük a kapcsolatot a kereskedővel. A boltban bátran kérjük, hogy az üzletvezetővel beszélhessünk, mert előfordulhat, hogy egy eladó olyan esetben is nemet mond a visszavételre gyakorlatlanság miatt, vagy döntési hatáskör hiányában, amikor nem kellene.
Amit általában tudni kell
A fenti 14 napos elállási jog nem érvényesíthető bizonyos esetekben. Ilyen, ha például már használtuk a terméket, vagy olyan higiéniai jellegű termékről van szó, aminél már a doboz felnyitása is kizárja a termék visszavételét. Ilyen például egy elektromos fogkefe vagy egy fehérnemű.
Szintén nem visszaküldhetőek a digitális termékek, például egy e-book, egy DVD film vagy egy számítógépes játékprogram, ha kiszállítás után a zárt csomag felbontásra került.
A 14 napos elállási jog gyakorlásakor azt is fontos tudni, hogy a jogszabály nem követeli meg az eredeti számla visszaküldését, így erre hivatkozva nem utasíthatja el a kereskedő az igényünket.
A szállítási költségről
A visszaküldés költsége minden esetben a vásárlót terheli. Kivétel lehet néhány nagy, internetes ruházati cég, ami biztosítja az ingyenes termékvisszaküldést, de nem ez az általános gyakorlat. Az elállási joggal visszaküldött termékek esetében azonban a termék árát és az eredeti kiszállítási költséget is köteles a kereskedő visszatéríteni.
Záró, de fontos gondolat
Természetesen előfordul, hogy nem sikerül jól megválasztani egy ajándékot, ezért cserére van szükség. Emellett azonban érdemes tudni, hogy az ING kutatása szerint évente 400 millió dollár értékű felesleges ajándék köt ki a szeméttelepen. Ne vegyünk „csak valamit” ajándékba, és tájékozódjunk vásárlás előtt, minek örülne a megajándékozott, hogy lehetőség szerint ne gyarapítsuk ezt a pazarlást.