phonemailmap

Na de mit sportoljon a gyerek?

Na de mit sportoljon a gyerek?


Ép testben ép lélek - hangzik el sokszor a népszerű frázis, azonban közel sem mindegy, milyen személyre szabott tartalommal ruházod fel, hiszen a szólás mindenkinek mást és mást jelent. Annyi azonban biztos, hogy a megfelelő sport nem csak a fizikális, hanem a mentális egészség megtartásában is fontos szerepet játszik, így érdemes már gyermekkorban bevezetni és a hétköznapi rutin részévé tenni. De vajon mely sportot vagy sportokat?

Nehéz a döntés, hiszen a megfelelő sportág kiválasztásában nincsenek univerzális igazságok, amelyek valamennyi gyerekre alkalmazhatók, azonban néhány tanács jó vonalvezető lehet. Érdemes figyelembe venned például gyermeked testi adottságait (bár ezek gyorsan változhatnak ebben a korban) és lelki alkatát (egyedül vagy csoportban szeret inkább játszani, dinamikus vagy lassabb típus stb.), valamint természetes orientációját (labdajátékok, víz szeretete, stb.). Minden esetben irányadó lehet Csíkszentmihályi Mihály gondolata, mely szerint “a sport belülről fakadó szeretete kétszer olyan fontos, mint a képességeink javítása”, így a szakértők egyetértésben ajánlják, hogy olyan sportot ne erőltess, amely ugyan fizikailag hasznára válik a gyermeknek, de nem ébreszt benne szeretet a mozgás iránt. Hogyan kezdjetek hát hozzá közösen a megfelelő sportág kiválasztásához? Adunk néhány tippet!


1. Kérdezd meg, milyen sport tetszik neki!

sportvalaszto lovaglas

A sikeres sportág választásának kulcsa a jó kommunikáció és a gyerkőcöd ismerete. Lehet, hogy korából adódóan ő még bizonytalan és nem képes olyan körültekintéssel választani, mint te, de ha máshonnan nem, vélhetően a barátait vagy felnőtt példaképeit követve már érdeklődik valamelyik sport iránt. Ha nem, ebben te is segítheted őt néhány javaslattal. Figyelj rá, hogy ha kedvet kapott valamilyen sportághoz, a lelkesedését ne törd le, inkább segítsd őt abban, hogy kipróbálhassa magát! Ez sok esetben nem is olyan könnyű feladat, mint amilyennek elsőre tűnik, hiszen neked kell mélyebben a zsebedbe nyúlnod, hogy finanszírozhasd a sokszor csak tiszavirág életű fellángolást. Különösen nehéz a helyzet, ha a választottja kifejezetten költséges sportág… ha semmiképp nem gazdálkodható ki a családi kasszából az új hobbi, informálódj kedvező pénzügyi megoldásokról vagy vess fel néhány hasonló alternatívát; például állapodjatok meg abban, hogy ha azokat kipróbálta és még mindig az első választásáért lelkesedik, a kérdést újratárgyaljátok egy előre meghatározott időpontban. Ezzel nyersz egy kis időt, amíg el tudsz különíteni némi pénzt az adott célra, sőt ebbe akár őt is bevonhatod jelképesen a zsebpénzével. Így egyszerre taníthatod kitartásra és pénzügyi tudatosságra, melyeket nem lehet elég korán elkezdeni.


2. Látogassatok el ingyenes próba hetekre!

Ha szerencsések vagytok, olyan helyen készül sportolni a gyerek, ahol van lehetősége pár alkalommal térítésmentesen belekóstolni az adott edzésbe.

Nyilván nincs garancia arra, hogy ami az első egy-két alkalommal tetszett neki, azt később is szeretni fogja, de az ingyenes próba hét segíthet abban, hogy ne fizessetek be olyan edzésekre, melyek nem a gyereknek valók. Így spórolhattok, miközben a lurkó is jobban megismeri önmagát.


sportvalaszto tennis3. Egyeztess gyermekeid barátainak a szüleivel!

A megfelelő sport megtalálása legalább olyan kemény dió, mint kilogisztikázni, hogy az edzésekről ki, mikor és hogyan szállítja haza a gyereket.

Ha egyedül rád hárul ez a feladat, az nem csak extra anyagi ráfordítással jár (benzin, parkolódíj, stb.), hanem jelentős időkieséssel is. Éppen ezért lehet jó választás, ha összefogtok a környékbeli szülőkkel és megosztjátok a feladatot egy általatok készített beosztás szerint, amelyből mindannyian csak profitálhattok.

Azért sem árt, ha csoportosan vágtok bele az adott sportág megismerésébe, mert ebben az esetben gyermeked új élethelyzettel kapcsolatos szorongása csökkenhet, hiszen megosztja az élményt a saját, régóta ismert barátaival, miközben újakat is szerezhet az edzéseken.


sportvalaszto foci4. Mono- vagy multisport szemlélet?

A legtöbb edző és tapasztalt csapatvezető, sőt még a gyógytornászok is vallják, hogy a korán elkezdett sportképzések esetén sokkal hatékonyabb a multisport szemlélet, mint a monosport szemlélet. Ez azt jelenti, hogy érdemes behatárolni az elsődleges sport csapásirányát, például szárazföldön, vízen, teremben, szabadban, labdával, labda nélkül, csapatban vagy egyénileg szeretné-e végezni a gyerkőc. Ha erre megszületett a válasz, érdemes olyan kiegészítő, másodlagos sportot választani mellé, amely hasonló, mégis másként dolgoztatja meg akár mentálisan (ha egyénileg sportol, kipróbálhatja magát csapatban vagy fordítva), akár fizikailag (más-más izomcsoportok használata, melyek kiegészítik, javítják az elsődleges sportjában az erőnlétét, stb.) A multisport szemlélet célja nem más, mint megszerettetni a sportot, a játékot a gyerekkel, változatossá tenni azt, elengedni a túlzott teljesítmény- és eredménykényszert, valamint lehetőséget teremteni új barátságok létrejöttéhez, amely fokozza a csapatszellemet. Anyagi oldalról sajnos ez is róhat rád némi extra terhet, de ha megengedhetitek magatoknak, érdemes kigazdálkodnotok a szükséges összegeket.

 

sportvalaszto maszas

5. Sportágválasztó rendezvények

Ha fontos számotokra, hogy a leginkább testhezálló sportot válasszátok ki, próbáljatok meg minél közelebbről megismerkedni az adott sportággal vagy akár azok képviselőivel. Kiváló alkalmakat kínálnak erre a sportágválasztó rendezvények, például az ingyenesen látogatható XXIII. Budapesti Nagy Sportágválasztó (2018. szeptember 14-15.), amelynek célja az egészséges életmód és a mozgás, a mozgásformák népszerűsítése több mint 100 sportággal, 20 000 látogatóval, olimpiai, világ és Európa bajnokok részvételével. Ragadd meg a lehetőséget és válassz gyermekeddel közösen olyan sportot, amely most az öröm, később pedig az egészség forrása lesz!

 

 

 

 

 

Forrása: pexels.com, pixabay.com